Az első út

Egy hajó első útja mindig fontos esemény, és ez alól a Titanic sem volt kivétel. A hajó 1912. április 3-án, egynapos út után érkezett Southamptonba az észak-írországi Belfastból. A következő egy hétben felpezsdült a kikötő élete: leszerződtették a legénységet és berakodták a hajóba az utazáshoz szükséges, hegynyi mennyiségű ellátmányt. Végre elérkezett a nagy nap, és április 10-én 914 utassal a fedélzetén elindult Southamptonból első útjára a Titanic. További utasok Cherbourgban és Queenstownban szálltak fel.  

A SOUTH WESTERN HOTEL

A tehetősebb utasok egy része az indulást megelőző éjszakát a southamptoni South Western Hetelben töltötte, melynek ablakai közvetlen a dokkra néznek. A luxusszálló kényelmét élvezte többek között Bruce Ismay, a White Star Line elnöke és családja is.

   

A gazdag utasok egyik legdivatosabb úti kelléke a kiváló minőségű hajóbőrönd volt.

   

MINDENKI A FEDÉLZETEN

A Titanic indulásának reggelén hatalmas tömeg gyűlt össze a kikötőben, hogy búcsút intsen az Amerikába induló barátoknak és rokonoknak. Az emberek sok szerencsét kívántak a hajónak és utasainak, mialatt a legénység eloldozta a hajóköteleket - s a Titanic megkezdte első és egyben utolsó útját.

   

 

TENGERI PRÓBAUTAK

A Titanic 1912. április 2-án több rövidebb próbautat is tett a Belfast Lough vizén. Kipróbálták a hajtóműveket, különböző sebességgel manővereztek a hajóval, és vészmegállást is végrehajtottak, melynek során 37 km/órás sebességről alig egy kilométeren belül megállították a hajót. A Titanic még aznap este útnak indult Southamptonba, hogy nyolc nappal később megkezdje első valódi útját.

   

ÁTKELÉS A CSATORNÁN

A Titanic első útja a La Manche csatornán át Cherbourg-ba vezetett, ahol újabb utasok szálltak fel a fedélzetre. Az éjszaka folyamán a hajó ismét átszelte a csatornát, és kikötött az írországi Queenstownban (ma: Cobh). Április 11-én délután végleg hátat fordított Európának, és New York felé véve az irányt nekivágott az atlanti óceánnak.

 

Cherbourgban

 A Titanic útja

 

 

HAJSZÁL HÍJÁN

Miközben a vontatógőzösök azon fáradoztak, hogy kivezessék az egyre gyorsuló Titanicot a kikötőből, a hatalmas hajó elhaladt a kikötőben vesztegelő New York mellett. A Titanic hajócsavarjai által keltett farhullámok miatt a New York elszabadult, és kisodródott a Titanic elé. A vontatóhajók gyors közbeavatkozásának hála az ütközés elmaradt, de ez az incidens nem volt szerencsés előjel az első útjára induló Titanic számára.

   

 

BÚCSÚ EURÓPÁTÓL

A Titanic rövid időre horgonyt vetett a nyílt tengeren az írországi Queenstown közelében, hogy felvegyen hét másododosztályú és száztizenhárom harmadosztályú utast, valamint több zsák postai küldeményt. A harmadosztályú utasok jelentős része végleg el szándékozott hagyni Írországot, hogy új életet kezdjen az Egyesült Államokban.

   



Az első út...
 

"Ez a hajó olyan hatalmas, hogy még mindig nem tudok eligazodni rajta. Remélem, nem fogok végleg elveszni, mielőtt New York-ba érnénk! "

A TITANIC EGYIK UTASA

Utazás az első osztályon

Annyi bizonyos, hogy az első osztályon utazó 329 utasnak pompás kényelemben volt része: a legfelső négy fedélzet szinte teljes egészében csak ők használták. A Titanic híven utánozta az utasok által a szárazföldön megszokott luxust: az első osztályon minden egyes lakosztályt, kabint, társalgót és étkezőt a lehető legigényesebb és legfényűzőbb módon rendeztek be. Személyi inasok, stewardok, pékek, szakácsok és pincérek lesték az utasok minden óhaját. A kényelmes kabinokon kívül tornaterem, fallabdapálya, uszoda, török fürdő, könyvtár és különböző étkezők, bárok és éttermek várták az első osztály utasait.

AZ ASTOR HÁZASPÁR

Az 1912-ben 18 millió fontra (87 millió dollára) becsült személyes vagyonnal rendelkező IV. John Jacob Astor ezredes volt a Titanic leggazdagabb utasa. A nem sokkal korábban elvált, 46 éves gentleman 18 éves új feleségével az Egyiptomban és Párizsban töltött nászút után hazafelé tartott New Yorkba. Velük volt a fedélzeten Kitty nevű airedale terrierjük is.

   

 

SZOLGÁLATUKRA

Az elegáns tányérokon kívül az első osztályú éttermek felszereléséhez tartozott 1500 darab pezsgősohár, 400 darab spárgafogó csipesz, 100 darab szőlővágó olló, 1000 darab ujjöblítő tál és 300 darab diótörő is.

   

 

Á LA CARTE

A Titanicon felszolgált utolsó ebéd étlapjáról kiderül, hogy milyen zavarba ejtő bőségből választhattak az utasok. Az első osztályú étterem 550 férőhelyes volt, a félkör alakú alkóvokban arra is mód nyílt, hogy kisebb társaságok a többiektől meghitten elkülönülve étkezzenek.

   

VACSORA TÁNCCAL

Az egész napos társasági élet fénypontja a hétfogásos vacsora volt. A hölgyek felöltötték legújabb párizsi ruhakölteményeiket, az urak frakkban feszítettek. Vacsora után a frissebbje a táncparkett felé vette az irányt - kivéve a hét utolsó napját, mert vasárnap tilos volt a tánc. A nem táncoló urak a dohányzószobákba, a hölgyek a társalgókba vonultak vissza. Akinek pedig már elege volt a társaságból, az a kabinja nyugalmában talált menedéket.

   

 

POGGYÁSZCÍMKÉK

Az utasok poggyászának minden egyes darabjára címke került, mely megmutatta, hogy azt az utas kabinjába kell-e vinni, vagy kiszállásig a raktérben marad. A csomagok gondos szétválogatása főleg az első osztályon utazók esetében volt fontos, mert ők gyakran jelentős mennyiségű poggyásszal utaztak. Mrs. Charlotte Cardeza és fia például 14 hajókoffert, négy bőröndöt, három ládát és egy gyógyszeres ládikát vitt magával.

   

 

FŐÚRI KÉNYELEM

Az első osztály kabinjai pazarul berendezett, tágas helyiségek voltak; főleg az a két lakosztály, amely a B-fedélzeten a sétányra nézett. Aki itt utazott, az 1912-ben 870 angol fontért (4246 dollárért) egy nappalit, két hálószobát, két öltözőhelyiséget, egy külön fürdőszobát, valamint a tengerre nyíló fedélzet egy külön darabkáját mondhatta magáénak.

   

 

 

A DOHÁNYZÓ SZALON

Ez a helyiség az első osztályon utazó férfiak számára volt fenntartva. A hölgyekkel együtt töltött vacsora után, a gazdag urak, itt beszélték meg politikai, gazdasági és közéleti álláspontjukat egy pohár brandy és egy szivar mellett.

   

 

 

ÉP TESTBEN...

A hajó jobb oldalán, a csónakfedélzeten berendezett tornateremben evezőgépek és szobakerékpárok, súlyzók és egyéb tornaszerek várták a kondíciójukkal törődő első osztályú utasokat.

   

 

TÖRÖK ÖRÖM

Ebben a mázas csempével, aranyozott díszekkel, üvegburás bronzlámpákkal berendezett, mór stílusú fürdőben volt forró, langyos és hideg helyidég, hajmosó szalon, masszázspad, valamint a felhevült vendégeket lehűtő jeges vízű medence is. A fürdőben - a tornateremhez hasonlóan - külön helyiségekben fogadták az urakat és a hölgyeket.

   

 

"Elbűvölő volt a csinosan berendezett, elektromos kandallóval felszerelt és rózsaszínű függönyökkel feldíszített kabin... a gyönyörű, csipkés ágytakaró, a rózsaszín párnák és az a sok fénykép mindenhol... az egész olyan otthonos volt"

LADY DUFF GORDON

Utazás a másodosztályon

A Titanic fedélzetén a másodosztály korántsem volt középszerű, sőt a szolgáltatások messze meghaladták a rivális hajótársaságok első osztályú ellátásának színvonalát. A tölgyfa burkolatú ebédlőben felszolgált négyfogásos étkezést desszertként mogyorófélék, gyümölcs, sajt, keksz és kávé követte. Amikor éppen nem ettek, az utasok a juharborítású könyvtárban, különböző bárokban és társalgókban vagy - legalábbis az urak - a borbélynál múlathatták az időt. A kabinok kényelmesek és megfelelő méretűek voltak, a nyitott fedélzeten pedig bőven nyílt lehetőség kikapcsolódásra és pihenésre is. A másodosztályon utazók elsőrangú körülmények között kelhettek át az óceánon.

TÁNYÉROK ÉS OSZTÁLYOK

Ez a lapostányér egyike volt annak a tizenkétezer darabos készletnek, amely a Titanic felszereléséhez tartozott. Ezt a fajtát csak másodosztályon használták. A Titanic első-, másod- és harmadosztályán utazók más-más stílusú tányérból ettek - ez is remekül szemlélteti a hajón kialakított szigorú osztálytársadalmat.

   

NYUGTALAN UTAS

Április 11-én, a rövid queenstowni kikötés alkalmával sok utas küldött élménybeszámolót a rokonainak, barátainak a fedélzeten zajló életről. E levél írója valószínűleg az átlagosnál is  aggodalmaskodóbb természetű volt, mivel azt írta, hogy "Az idő nagyon zord volt...", pedig az éjszakai átkelés során a La Manche csatorna vizét szinte egyetlen hullám sem borzolta.

                                

             

APA ÉS LÁNYA

A Titanic fedélzetén a híres és vagyonos embereken túl az utasok többsége természetesen nem közismert, hanem hétköznapi ember vol, akinek sorsa nemigen tarthatott számot a világ érdeklődésére. A másodosztályon utazó Robert Phillips és leánya Southamptonban szállt fel a hajóra. Alice túlélte a katasztrófát, édesapja viszont vízbe fúlt, de mivel részesei voltak ennek a példátlan szerencsétlenségnek, fényképük bejárta a földet, halhatatlanná téve mindkettőjüket.

   

A FEDÉLZETEN

A csónakfedélzeten bőven volt hely arra, hogy az utasok sétálgassanak vagy nyugágyban pihenjenek míg a gyerekek futkároztak és játszottak. Egy valóban biztonságos hajón nem lett volna ennyi hely, mivel a csónakfedélzet nagy részét további mentőcsónakok foglalták volna el...

   

A RAKTÉRBEN

Azoknak az utasoknak, akik új életet akartak kezdeni Amerikában, útközben nem volt szükségük az összes csomagjukra, így poggyászuk egy részét a raktérben tárolták. Bár a másodosztályon utazóknak valószínűleg nem volt annyi holmijuk, mint az első osztály utasainak, bizonyára azért ők is vittek magukkal néhány olyan alkalmi öltözéket, amelyet a vacsoránál, vagy egyéb fontosabb eseményeken viseltek.

   

A HART CSALÁD

Benjamin Hart építési vállalkozó az angliai Essexből vándorolt kia a kanadai Winnipegbe. Vele volt a fedélzeten felesége, Esther és hétéves lánya Eva. Esther véleménye szerint istenkísértés volt olyasmit állítani, hogy a Titanic elsüllyeszthetetlen, ezért megpróbálta rábeszélni a férjét, hogy inkább másik hajóval utazzanak. Mivel meggyőződése volt, hogy mindannyiukat katasztrófa fenyegeti, nappal aludt, hogy éjszaka őrködhessen. Eva édesanyjával együtt túlélte a szerencsétlenséget, ám édesapját sajnos nem sikerült kimenteni.

   

EMELETEN

Bár nem voltak olyan fényűzők, mint az első osztály kabinjai, a másodosztály 207 utasfülkéje is minden kényelemmel fel volt szerelve. Ezeket a kabinokat a D-, E-, F- és G-fedélzeten mahagónibútorokkal rendezték be, s a két- és négyszemélyes fülkékben normál vagy emeletes ágyak álltak.

   

 

FORGÓSZÉK

Az éttermekben az utasok kényelmes, padlóhoz rögzített forgószékeken ültek - ilyen komfort más hajókon akkoriban csak az első osztályon utazóknak járt. Noha az első osztályon felszolgált fogásokat ugyanabban a konyhában készítették, mint ahol a másodosztály ételeit, ezek mégis lényegesen egyszerűbbek - bár kevésbé laktatóak - voltak.

                                              

                              

 

SZERENCSEJÁTÉK

A hosszú út során a kártyázás pompás időtöltésnek tűnt. Azok az utasok azonban, akik azerencsejátékbe kezdtek, komoly kockázatot vállaltak: a fedélzeten ugyanis álnével utazó hamiskártyások is voltak, remélve, hogy alaposan megkopasztják a mit sem sejtő, tehetősebb utasokat.

   

 

"Mindent elkövettek annak érdekében, hogy a másodosztályon uatzók is... a lehető legjobb vacsorát kapják."

A TITANIC EGYIK UTASA

Utazás a harmadosztályon

A Titanic 1324 utasának több, mint a fele - összesen 710 fő - a harmadosztályon, a fedélközben utazott. Ez a hallatlanul vegyes nemzetiségű társaság Európa legkülönbözőbb országaiból származott, és az új élet reményében indult Amerikába. Több mint száz harmadosztályú utas ír származású volt, és a kivándorlók hagyományos indulási pontján, Queenstownban szállt hajóra. Az utasok többsége még soha nem járt a tengeren, legtöbbjüknek poggyásza sem igen volt, és mindannyian vegyes érzelmekkel vettek búcsút Európától: sajnálták az otthonukat és hátrahagyott szeretteiket, ugyanakkor szorongással, vegyes izgalommal várták, hogy megpillantsák az "Újvilágot". Kétszázhúsz harmadosztályú kabinban családokat szállásoltak el, míg az egyedülálló utasok nemek szerint elkülönítve utaztak: a hölgyek a tatnál kialakított kabinokban, az urak közös hálóteremben kaptak helyet.

TARTÓS GYUFA

A White Star Line minden alkalmat megragadott arra, hogy nevét ismertebbé tegye, így még a fedélzeten árult gyufán is ott virított az emblémája. Ezt a gyufásdobozt a tenger fenekéről hozták fel - címkéje épségben maradt.

 

   

                               

                               

KÖZÖSSÉGI HELYISÉGEK

Ha a harmadosztály utasai társaságra vágytak, választhattak a maszív padokkal, asztalokkal és székekkel berendezett tölgyfa lambériás közösségi helyiség - a szalon harmadosztályú megfelelője - és a dohányzó között. Idejüket beszélgetéssel, olvasással, társasjátékokkal és dohányzással töltötték. Esetenként énekkel és tánccal múlatták az időt.

   

TÁSKÁBAN EGY ÉLET

Az első- és másodosztály utasaitól eltérően a harmadosztályra jegyet váltók kevés poggyásszal érkeztek a fedélzetre. Néhány értéktárgyuk és személyes holmijuk egyetlen kézitáskában is elfért.

 

   

 

A GOODWIN CSALÁD

Több más nagycsaládos házaspárhoz hasonlóan Frederick és Augusta Goodwin hat gyermekével - közöttük a képen nem látható Sidnyvel , aki akkor még csecsemő volt - Londonból vándorolt ki Amerikába. Goodwinék túl későn értek fel a csónakfedélzetre, és már nem jutott nekik hely a mentőcsónakokban. Mindannyian odavesztek

 

   

 

A NYITOTT FEDÉLZET

Bár itt szabadon süvített a szél, és ide szállt a kémények által kiokádott sűrű, fekete füst is, a harmadosztály utasai számára kijelölt nyitott fedélzet valóságos felüdülés volt a hajó gyomrában található, zsúfolt közösségi helyiségek és étkezők után. Amikor a Titanic április 11-én elhagyta Queenstownt, Eugene Daly kiállt a hátsó fedélzetre, és ír dudáján eljátszotta az Erin's Lament (Erin panasza) című dalt - szívbe markoló búcsú volt ez szülőföldjétől.

 

   

 

TÖBB TURNUSBAN

Hogy a mindössze 473 fős ebédlőben mindenki sorra kerüljön, a harmadosztályon utazók több turnusban étkeztek. Mindannyian kaptak egy ültetőkártyát, melyből kiderült, hogy hanyadik turnusban foglalhatják el a helyüket. Aki lekéste a sorát, az éhen maradt.

 

   

 

BEVÁNDORLÁSI KÁRTYA

Minden kivándorló kapott egy zöld kártyát, melyen szerepelt az indulás helye (Southampton, Cherbourg vagy Queenstown) és annak az országnak a neve, amelyben az illető utoljára élt. Ennek az egyszerű okmánynak az volt a célja, hogy megkönnyítse a New York-i bevándorlási hivatal dolgát. Thomas Theobald bevándorlási kártyájából kiderül, hogy az Adriaticról irányították a Titanicra - ez az intézkedés az életébe került.

 

   

 

KÉTHAVI BÉR

Erről a plakátról, mely egy soha meg nem valósult utat hirdetett (a Titanic visszatértét Angliába), pontosan kiderül, hogy mennyibe került egy harmadosztályra szóló jegy. A 36,25 dolláros (7,46 fontos) ár körülbelül egy harmadosztályú utas kéthavi bérének felelt meg

 

   

 

"Kivándorlók voltunk; a szüleimnek kocsmája volt Londonban... Kansasbe tartottunk - apám dohányboltot akart venni."

MILVINA DEAN

weboldalkereső:
Megosztás
Szeretnél Te is saját weblapot, blogot, fórumot és galériát? Regisztrálj!
Toplisták
Értékeld az oldalt:
         
bezár
látogatók száma: 20455
bezár
bezár
bezár
2010-01-28 18:03:19
Szupi az oldal,csak így tovább!!!!!
2009-03-26 20:28:38
KIRÁLY AZ OLDAL! szeretem a Titanicot
2009-03-25 18:50:37
JO EZA OLDAL
2009-03-25 16:23:19
Hát ez nagyon király
2009-03-22 09:09:56
meg soha nem mondtam veboldalra komolyan:)
2009-03-22 09:08:58
kiraly:)
2009-03-12 13:49:12
Nagyon király ez a weboldal!!!Imádom az ilyeneke
2009-01-01 16:10:46
Boldog Új Esztendőt minden kedves látogatómnak
2008-12-25 21:55:47
Frissült az oldal, remélem tetszik! A Szerki!
2008-12-22 23:57:37
Az tartalom frissült, remélem tetszik! Szerkeszt
2008-12-09 18:28:58
Köszönöm Balázs a véleményed! Máskor ne :)
2008-12-09 11:00:38
gagyi az oldal :(
2008-12-09 11:00:25
GAGYI AZ OLDAL!!!!!!!!!TÖRÖLDDD!!!!
2008-08-30 21:07:03
www.elsullyeszthetetlen.mindenkilapja.hu
2008-08-29 09:35:47
a titanic férfiasan hangzik miért királynő?
2008-08-20 22:54:40
meg tudnád mondani,honnan tudom megszerezni újra
2008-08-20 22:53:31
az elejéről,az "Óceán 3 királynője"-s...
2008-08-20 22:53:06
megvolt nekem jobb minőségben az a kép az elej?
2008-08-20 22:52:32
nagyon jó az oldal,de vmi engem érdekelne...
2008-08-03 10:26:43
Nagyon jó az oldal:)
2008-07-27 15:56:38
Helo! Papír Titanic! www.papirtitanic.mlap.hu
2008-07-13 16:35:10
Nincs több info a Titanic 2 megépítéséről?
2008-07-13 16:34:34
Üdv! Nagyon teccik az oldal. grat!
2008-06-22 12:34:21
szia! nagyon jó az oldalad!
2008-06-15 00:31:02
látszik hogy szívből jön.
2008-06-15 00:30:28
nagyon szép és komoly oldal. igényes és áttek
2008-05-16 18:23:30
Örülök, hogy tetszik!
2008-05-08 19:08:46
l) :)
2008-05-08 19:08:04
szia!tök jó az oldal!(fanni vagyok kézművesrő
2008-02-25 20:40:38
Mindenkit köszöntök az oldalamon!
bezár
Szerintetek milyen az oldalam?
Hirdetés
Hirdetés